Szűts László (Átlag, Tütye)

Tegnap este iddogáltunk, volt ottan sör, tán egy hektó,
hazafele együtt hánytunk, én és Elefánti Jumbó.

Felmentünk a negyedikre, kaját kértünk, tarháltunk,
nemsokára előttünk volt mind a hét tojásunk.

Jól belaktunk, bezabáltunk, aztán bedőltünk egy ágyba.
Hamarosan keltegettek: Húzzak a picsába!

Szófogadó gyerek voltam világ életembe,
faltól falig dülöngélve lementem a harmadikre.

Öreg Jumbó barátom nem volt íly szerencsés,
a 406-os szobában kereste Hábel Attila testét.

Nem találta, megnyugodott, lefeküdt az ágyba,
és a hajnal ott találta, abban a lányszobába.

Másnap reggel nekemtámadt: „Bazd meg Átlag, Jól berúgtunk!”
Annyit mondtam neki erre: „Ja!”

A kényszerzubbony alulról kezd el felvenni!
Ugorj hasast az élet utópisztikusan háborgó tengerébe!
Megvan mind a huszonhárom kromoszómapárod?
Hamarosan érezni fogod agyadban a(z) (z)űrt.

Felkel ám a nap, bizony kázsdíj gyeny,
szakállas bábuska háborúba megyen.
Alatta a lova, hátán meg a puska.
„Ölég hülye vagy te, öreg cáratyuska”-

gondolja magában lova hátán ülve.

Szállnak a galambok körbe-körbe, a te orrod fiam görbe-görbe.
Ha a galamraj egyenest haladna, az orrod akkor is görbe maradna.

Sártengerben fürdik az öngyilkos napsugár,
húzza le a mocsár, úgy kell neki, ha-ha,
szomorúan nézi patkány, kígyó, varangy,
de csak annyit fűznek hozzá: bre-ke-ke.

feketelábak, varjak, irókézek, csejenek, oltékok, szapotékok, otavalók, totomakok,
tarahumarák, inkák, dakoták, kecsuák, ajmárok, pánok, nawahók, apacsok,
sziúk, delavárok, INDIÁNOK!

Kérődzik a tehén, igen jámbor fajta, hirtelen kis rángások futnak végig rajta.
Néz nagyokat, torkán megakad a falat. „Mit ettem én, csak nem rántott halat?”
De nem rántott halat evett ő ebédre, hanem a vezérbika ejtette teherbe.
Forró volt a nyár, szállott az út pora, viszkedett már nagyon tehenünk tompora.
Gondolkodott, kivel lehetne magányát osztani, szörnyű viszketését elmúlasztani.
Ekkor szólt ő oda a vezérbikának: „Szoríjjá má drágám az istálló farának!”
Most eljött az idő, meg kéne már szülni, s tán nem is kéne közben megfeszülni.
Nyomta az öreg höly, nyomta amíg bírta, édes kicsi borját a világra hozta.
Örült a háztájnak egész állatnépe, a születés örömére rettenetesen berúgtak.

Desodor nevű revizor, revizor szagú dezodor.

Ülök a gép mögött, végzem a berepülést, agyamban érzem a végső elgyengülést.
Poszthibernációs tünetek mutatkoznak bennem, eza a munka átka, csak Te segíthetsz nekem.
Nem hallok és nam látok, alig fog az agyam, egyszerűen kibaszott szarul érzem magam.

Már megint németórán ülök.
Agyam nem fog semmit.
Nem ismerek és nem látok meg senkit.
Francba az egésszel, belehülyülök.