Szűts László (Átlag, Tütye)

Röptében a bálnát, futtában a kígyót,
Fa ágán a nyulat, ágyamban a ringyót.

Lelőttem őket, volt nálam két golyó.
Nem élte túl egyik sem, csak ágyamban a ringyó.

Gyönyörű este van, eső hull a földre.
Állok az esőben, s gondolok egy nőre.

Sírhatnékom támad, de nem sírok érte.
Ebben az esőben úgysem venné észre.

Élek hitetlenül, száműzött a világ,
Nem lelem utánad álmaim asszonyát.
Kiönt a hiányod, mint olvadt vas formáját.
Cserbenhagyott bolond, nem leli világát.
Nem bántottam senkit, igaz, nem is védtem.
Csak éltem világom, ez volt minden vétkem.
Kongó aggyal járok, üres szemmel nézek.
Életemnek végén társam az enyészet.

Nincs semmi különös. Nincs. Miért nézel most így a két szemembe?
Nem történik, nem is történt semmi, csak emlékezem az életemre.

Megállt a kaszás mellettem. Mondtam neki: „-várjon még”
Csak nézett rám mereven. Azt mondta: „max. három hét”
És eljön újra, elvisz a ködön túlra.
Nincsen apelláta, csak egy jó nagy láda.
Amibe beférek, bár igaz, végigérek.
És elvisz egy útra, el, a ködön túlra.
Még fizetnem sem kell, hisz sosem voltam ember.

Előbb temessetek, csak aztán hamvasszatok!
Előbb nevessetek, csak aztán sirassatok!

Emlékszem a lányra, emlékszem az ágyra,
De sajnos nem emlékszem, nem emlékszem másra.
Nem emlékszem másra, csak felvillannak képek,
Némelyek rondák, némelyek szépek.
Ennyi maradt nekem abból a napból,
Abból az átkozott részeges szombatból.

Megittam vagy tíz sört, az dolgozott bennem,
Amikor te szép lány megtaláltál engem.
Azt mondtad, hogy menjek, nem lesz semmi hiba.
Nagyon szeretsz bukni az ilyen palikra.
Forró volt a tested, forró volt az ágyad,
De reggelre kihűlt, elmúlt minden vágyad.

Emlékszem a lányra, emlékszem az ágyra,
De sajnos nem emlékszem, nem emlékszem másra.
Nem emlékszem másra, csak felvillannak képek,
Némelyek rondák, némelyek szépek.
Ennyi maradt nekem abból a napból,
Abból az átkozott részeges szombatból.

Azt mondtad, hogy menjek, elég volt belőlem!
Nem tudtam szólni, csak annyit, hogy: felőlem!
Otthagytalak téged széjjelvetett lábbal,
Nem törődve veled, nem törődve mással.
Hisz önnön cél vezérelt azon szombat estén,
Mikor átgázoltam a lelkednek testén.

És emlékszem a lányra, emlékszem az ágyra,
De sajnos nem emlékszem, nem emlékszem másra.
Nem emlékszem másra, csak felvillannak képek,
Némelyek rondák, némelyek szépek.
Ennyi maradt nekem abból a napból,
Abból az átkozott részeges szombatból.

Fújom a füstöt, iszom a löttyöt, élem a világom, néha bepörgök.
Néha bepörgök, aztán lehiggadok. Sosem tudom meg, azt, hogy ki is vagyok.

Töredelmes vallomást teszek: Megveszek!
Megveszek a nőért, megveszek a lányért,
Megveszek a szűkért, megveszek a tágért.
Megveszek a fűért, megveszek a fáért,
Megveszek a szűzért, megveszek a másért.
Mindent megveszek!

Nem baj, ha buta. Okos nő nincsen.
Az egész olyan valószínűtlen.
Mint az az álom, mit nem éltem végig,
Csak egészen a beteljesülésig.