okt
6
2010
Ahogy Villon (tisztelegve előtte)
Szegény legény
Zivataros időkbe
Üldözött lett
Többé nincsen
Semmije
Leültették
Áristomba, hónapra
Szabadságát
Levegőként
Óhajtja.
okt
6
2010
A háború gyermeke
Elült a csatazaj, kétnapos tűzszünet,
Órákig tart csak az idill, de elvette eszüket.
Megkondulnak a harangok. Felsír egy kisgyerek.
Háború gyermeke! Apád sem ismered!
Melyik nemzett? Melyik baka? Harcol még, vagy már halott?
Anyádat is kérdezheted: E világra mért hozott?
Háború gyermeke! Mond, minek születtél?
Háború gyermeke! Világra mért jöttél?
Felnősz majd a mocsokban. Örömöd sosem lesz.
Puska húzza válladat, tankokat legeltetsz.
Várod majd a szerencsédet, egy jó golyó majd eltalál.
Senki sem fog megsiratni, hogyha egyszer meghaltál.
Háború gyermeke! Mond, minek születtél?
Háború gyermeke! Világra mért jöttél?
Gyümölcs vagy te, igen, három perc gyümölcse.
Apádnak, anyádnak feledett szülötte…
okt
6
2010
Kontraszt
Fázom a tűz mellet, izzadok a jégen.
Repülök a földön, sétálok az égen.
Nevetek, ha bánat ér, örömömben sírok.
Temetőkben hintaágyak, a strandokon sírok.
okt
6
2010
Életem a zsebemben
A rádióban rock’n’roll. Elmegyek a városból.
Nem leszek hős. Minek. Hiszen
Életemet zsebben viszem.
okt
6
2010
Szerelmed volt
Hazaballagsz egymagad, utálod már önmagad.
Kéz a kézben volna jó, de elvitte őt egy hajó.
Elvitte őt messzire, bele a nagy semmibe.
Ne várd vissza, már nem jön, utána a vízözön.
Akárhogy is szeretnéd, összevissza keresnéd,
Ez van. Vége. Nincs többé. Csak benned él majd örökké.
okt
6
2010
Ócska kis cafatok
Unlak már titeket, ócska kis cafatok,
Nem vagytok mások, berozsdált kacatok.
S ha olaj kell tinektek, egy menetért megvesztek.
Mindegy, hogy visz vagy hoz. Csak legyen ki olajoz.
okt
6
2010
Kiáltás a semmibe I.
Nem vagyok hős! Voltam már nős!
Most itt vagyok szabadon! Hol van egy hajadon?
Vagy akár egy férjezett! Nem vagyok mérgezett!
okt
6
2010
Kiáltás a semmibe II. (folytatás)
Nincsen más bűnöm, csak hogy élem az életem.
Mutasd meg tükröm, ki lesz a végzetem?
Elkerülöm messzire…
okt
6
2010
Jaj, de kár!
Eleget ittam már, hogy elviseljem azt
A nagy pofont, mit szavaim után adsz:
„Közös témánk nincs, rég nem láttalak,
de egy menetre megkívántalak!”
és pofon nem csattant, csak néztél rám némán,
én meg álltam szótlanul, hülyén és bénán.
A lehetőség elszállt, egy széllökés elvitte,
Bele a ködbe, bele a semmibe.
Messze ért földet, nem jön vissza már.
Nem maradt nekünk csak az hogy: „Jaj, de kár!”