Eleget ittam már, hogy elviseljem azt
A nagy pofont, mit szavaim után adsz:
„Közös témánk nincs, rég nem láttalak,
de egy menetre megkívántalak!”
és pofon nem csattant, csak néztél rám némán,
én meg álltam szótlanul, hülyén és bénán.
A lehetőség elszállt, egy széllökés elvitte,
Bele a ködbe, bele a semmibe.
Messze ért földet, nem jön vissza már.
Nem maradt nekünk csak az hogy: „Jaj, de kár!”
Rám talált a kaszás, elbújni nem tudtam,
Megjelent mögöttem hirtelen, váratlan.
Hátra sem nézhettem, suhintott legottan.
Egy szerencsém volt csak: reinkarnálódtam.
Ez még ezerötszáz anno hatvannyolcban
Történt, mikor még grizzly medve voltam.
Négyszáz év múlva megint megjelentem.
Azóta hívnak Szűts Lászlónak engem.
Az életet jól megragadni mindenki csak siessen,
Nehogy az élet később karmaiból kiejtsen!
Lángot vetett szívem, de eloltottad gyorsan.
Élek még tán pár napig, majd összeesem holtan.
Elveszed a pénzemet, elveszed a nőmet,
Én meg egy pálcát török fölötted.
Néró vagyok, halálod nem lesz megváltás,
Betölti az eget majd az iszonyú kiáltás.
Mint szárnyát a légynek, kihúzom kezedet,
Mint holló a másiknak, kivájom szemedet.
Kínozni foglak, de nem halsz meg gyorsan,
Majd csak akkor, hogyha már meguntam.