Szűts László (Átlag, Tütye)

Kopó vagyok, üldözök,
és nem leszek üldözött.
Róka, medve fut előlem,
gyilkos válik énbelőlem.
Jó munkáért jó nagy falat,
üldözöm a farkas hadat.
Menekülj hát, utolérlek!
Érzem ízét a vérnek!
Előttünk a farkas had,
kezdődik a haddelhadd!
Némelyiknek szügyén át
golyó adott szép halált.
Van melyiknek sebe vérző,
futni próbál, de már késő.
Fogam csattan, torkát fogom,
vadászé a farkas karom.
Nekem mi jut? Zsíros falat!
Szolgálom a gazdáimat!

Farkas vagyok, üldözött,
csak muszájból üldözök.
Ordas kölykök vonyítanak,
kell nékik e véres falat.
Területünk kies csendjét
kopók hangja robbantja szét.
Vadászat lesz, ó már megint!
Alig vagyunk már idekint!
Körülöttem farkas falka,
nyomunkban a kopók hada.
Némelyikünk orra bukva
véres csíkot húz a hóra.
Tovább inal, ki még bírja,
de egyre nagyobb lesz a kínja.
Átlőtt oldal, üres gyomor,
farkasoké minden nyomor.
Szemem mégis furcsán ragyog:
Halálomig szabad vagyok!

Egy éles kés az asztalon
Érzem, itt az alkalom
Az alkalom, hogy beléd vágjam
És aztán a sírt megássam…

…Örökké egymáséi, néhány centi híján.
Ugyanaz a virág nyílik mind a kettőnk sírján…

Kimerülten esett össze, arca sárba csattant.
Az őrület határán agya zárja kattant.

A dörejek elhalkultak. Nem küzdött a halál ellen.
Csak sérült teste várta: hátralevő ideje teljen.

Törődötten, tehetetlen, sár a vérrel keveredve.
Szuszogása abbamaradt, örökre elcsendesedve.

A csata már véget ért, nincs kiáltás: „Hazánkért!”
Csak a harangok zúgnak a halottak lelkéért.

Kies mezőn szanaszét temetetlen holtak,
kik nem is olyan régen még nagy vitézek voltak.

Az elmerülő napsugár vörös fényben nézi:
Az utolsó simítást a sakál-falka végzi.

Hamut lehel az éj csendje. Gyermeksereg rongyokban.
Tettünk nézik, tehetetlen, szem-fény vesztve, mocsokban.

Sáros arcú gyereksereg. Az arcukon döbbenet:
Helyettünk m’ért gondolkodnak? Helyettünk m’ért döntenek?

Tanítottál, neveltél, csak a dolgod tetted,
reád ez a pár sor mindig emlékeztet.

Sörmezőkön jár a lelked, elmentél, de mégis itt vagy.
Hópárducként megismertünk, elfeledni senki nem hagy.