Magamról
Ködbe vesző lehelet, ez az ember ki lehet?
Életét unt valaki, mint a világ nagyjai,
Komoran ül, némám, alvadt vér a vénán.
Porciózott fejadag, így telik el minden nap.
Monoton és szürkén. És a házak füstjén
Felszáll az egekbe, belevész a semmibe…
Észreveszitek majd, hogyha már nem lesz itt,
Hogy ez az ember mennyire hiányzik…