Szűts László (Átlag, Tütye)

Bekötött szemmel vezetnek a falhoz.
Kezemet lassan emelem tarkómhoz.
Puskákat vállhoz! Tűz! Egyszerre hat golyó…
Édes a halál. Oly nyugtató…

Előttem áll, nézem, kiürült Zwack Péter.
Elválaszt tetőled több ezer fél méter.

Valaha én is szebb napokat éltem,
Esténként meleg szobába léptem.
Boldog voltam, örültem mindennek,
Jobb dolgom volt, mint istennek.

Aztán egy szép napon valaki meglógott szívemmel,
És én egyedül maradtam a nevemmel.
Olyan lettem, mint a korlátozott vak,
Ki csak azt látja, amit nem kap.

Nem kerestem többé a szépet,
Nem érdekeltek többé a képek.
Eltemettem örökre egy arcot,
És tudom: végleg feladtam a harcot.

Most itt állok előtted feketében,
Egy igénytelen csavargó jelmezében.
Szemem könyörög, kezem fogná kezed,
De félek, nagyon félek, hogy nem engeded.

(R.H. nyomán)

Mit kéne most tennem? Bárcsak lennék okosabb!
Nem lennék tán napról-napra, napról-napra morcosabb.

Ma reggel megint egyedül ébredtem.
Nincs nekem semmi jó ebben az életben.
Fekszem az ágyon, kinyújtom a kezem,
De akárhogy nyújtózom, nem érlek el. Sosem?
MINDENKINEK…

Mindenkinek van kedvese, kinek kettő, kinek három.
Ezen a nagy rohadt földön csak nekem nincs meg a párom.

Szánj meg engem, jó istenem! Hiányzik egy leányzó!
Legyen kedves és csudaszép, neve legyen Ildikó!

Ezen a hétvégén megint csodáltalak,
Mert újra láthattam gyönyörű szép hajad

S a szőke tincsedet, mit soha nem feledek.
Fogalmad sincs róla, mennyire szeretlek!

Ahányszor meglátlak, mindig megkívánlak!

Kár, hogy én ott lakom. Kár, hogy te itt.
Rajtad kívül mást nem szeretek senkit.

(bővített verzió)

Az igazság az, hogy szerelmes vagyok.
Az igazság az, hogy boldog nem vagyok.
Az igazság az, hogy megbolondulok.
Az igazság az, hogy mindent feladok.
Az igazság az, hogy holnap meghalok.

Itt állok egyedül, unom magam cefetül.
Kéne már egy lány, ne kérdezd, hogy hány.

Elég lenne egy is, lenne egy kis rend is
Emitt a fejembe, ebbe az üresbe.