Kerékpártúra Norvégiában 2014

Az idei nyárba is belefért egy baráti bringatúra, ezúttal Norvégiában tekertünk néhány száz kilométert. Egy rövid útleírást megosztok itt is, kellemes olvasgatást, képnézegetést.
(zárójelben: oldal/kép száma)

Július 17-18. csütörtök-péntek
A túra ötlete már 2009-ben, a svéd kör után megfogalmazódott. Személycseréket követően végül a következők keltek útra: Lacika, Gino, Dudu, Szacó, Kassa, Kopasz és jómagam. Két autóval keltünk útnak, egy kölcsön Vivaróval (3 fő) és Szacó Mazdájával (4 fő). Kísérő kocsiként a Vivaro végig jött velünk az úton, a Mazdát Oslóban hagytuk.
A megbeszélteknek megfelelően késő délutáni bepakolás után (1/1) indult a társaság (1/2) Székesfehérvár – Pozsony – Brno – Prága – Berlin – Sassnitz útvonalon a német-svéd komphoz. Útközben mindent elkövettünk, hogy ne érjük el a másnap déli kompot (eltévedés, alsóbbrendű út sztráda helyett, stb.), de végül időben becsekkoltunk. Még arra is maradt idő, hogy a zolik (ZOLL) kutakodjanak egy kicsit. A kompon pihegtünk egyet (1/3-11), majd folytattuk északnak. HALMSTAD mellett csodaszép tengerparti szakaszon a kemping fullon, szerencsére kissé beljebb, SLÖINGE közelében kedves svéd házaspár engedte meg, hogy sátrat verjünk udvarukon (1/12,13). Sok jó ember kis helyen, egy sátor elég volt. Az út porát sörrel és pálinkával mostuk le.

Július 19. szombat
Sátorbontás közben – a Norvégiába bevihető alkoholkvóta miatt – készletfelmérést végeztünk. Megállapítottuk, hogy tegnap alapos munkát végeztünk, a maradt mennyiség belefér a limitbe, ami egyébként 1 liter pálinka + 3,5 liter sör, vagy 5 liter sör fejenként.
No, irány Osló! Útközben egy kis pihi (1/14), majd még svéd földön vásárlást eszközöltünk, mert Kassa amit lehetett, otthon hagyott. Sikerült is vennie egy fasza pumpát, meg egy még faszább, olcsó hálózsákot. De csak az árát nézte, a méretét nem, így aztán kénytelen lesz 150 cm-es hálózsákban aludni. Miután jól kiröhögtük magunkat, megközelítettük a határt. Az átlépéshez az öreg hidat választottuk, ahonnan meseszép látvány tárult elénk. (1/15-20) Átlépve a határt (2/1,2), a hídpénz 20 NOK lett volna, de érme híján nem fizettünk. Később is csak 1-2 helyen, a norvégok ugyanis nem csinálnak ebből problémát. Állítólag felár nélkül később kiszámlázzák a híd- és pályadíjakat a tulajdonosnak.
Fizetős autópálya helyett főúton közelítettük meg Oslót, nagyon szép tájakon haladva keresztül. Az előre lefoglalt szállás felkeresése után (Oslo központjában, Anker Hotel, 8 ágyas szoba = 2000 NOK) egy itt élő geodéta lány ismerősünket, Cseresznyét látogattuk meg. Nála vacsora (2/3), sör, unikum, mindenki vidám lett. A városnézést blicceléssel kezdtük, jegy nélkül buszoztunk le a centrumba. Városnézés (2/4-11). Mélyebb nyomot talán csak az Operaház hagyott. Itt is sok a betelepült, feka, pakisztáni, stb., de a „polak – wegier dwa bratanki” itt is működött (2/12). Éjfélkor takarodót fújtunk, hiszen holnap már nyeregbe pattanunk. Gino és Dudu még ráhúztak egy kicsit, hajnali 3-ig elvoltak a hallban, de lélekben már mindenki a norvég körre készülődött (2/13).

Július 20. vasárnap (2/14)
Értelmetlenül lassú reggelizést (ismét Cseresznyénél) és készülődést követően a többség kerékpáros városnézésre szavazott. A kísérő autót ma Lacika vállalta, Oslóban a térképész én voltam mellette. Elmentünk a Viking Hajó Múzeumba (2/15-20), ami egy igazi élmény volt. A bringás mancsaft útközben megnézett még 1-2 dolgot (3/1-3). Múzeum és suvenir bisz-baszok vásárlása után kivezettem Lacikát a városból, bevártuk a többieket (a mai napot Cseresznye is bevállalta), majd én is nyeregbe pattantam. Aztán néhányszor le is pattantam, mert SUNDVOLLEN-ig nagyon goromba emelkedőkkel teli hegyet tettek elénk, kavicsos úttal (3/4-9). A tengerszintről 420 m-re mentünk fel, 20 km alatt. A legnehezebb dolga Szacónak volt, intelmeink ellenére cipelte a 20 kilós hátizsákját. Hogy mi a lófax volt benne, csak ő tudta.
A csúcson fogadó látvány aztán kárpótolt minket (3/10-15). Igaz, este 7 óra lett, mire Lacikával találkoztunk a megbeszélt benzinkúton. Izgulni még nem volt miért, a nap 22.20-kor megy le, egész éjjel félhomály van. A következő etapot HONEFOSS-ig gyorsan letudtuk, végig kerékpárúton, a fentről megcsodált fjord mellett (3/16-4/2). 8 felé járt, éhesek voltunk, Dudu pedig lecsót ígért vacsorára. Előre is mentek Szacóval kiegészülve autóval szálláshelyet keresni, főzni. Remek helyet találtak SANDAKER közelében, a Sokna folyó partján. (4/3-7) Tábortűz, bográcsban lecsó, pohárban pálinka, dobozban sör. Éjjel negyed egykor, de még szürkületben dobtunk hátast. A mai táv végül 80 km lett (nekem 55), végig ragyogó napsütésben.

Július 21. hétfő (4/8)
A mai kísérő kocsi az én reszortom volt. Ébredés és kaja után érzékeny búcsút vettünk Cseresznyétől, akit SUNDVOLLEN-ig visszavittem. A többiek célbavették SOKNA-t, velük ott találkoztam. Itt beszereztük a vacsorához való krumplit, amit Norvégiába magánszemélynek tilos bevinni. Utunk folytatásában KRODEREN előtt remek fürdőhely, csodaszép sziklás környezetben. (4/9-14) Kisforgalmú erdei szakaszt követően (4/15-5/2), PRESTFOSS után újabb strand, csak homokos kiadásban (5/3-5). A melegben bizony jól estek ezek a 20-22 fokos édesvizű tengerszemek. Újabb erdők, újabb tavak, csak kapkodtuk a fejünket (5/6-10). Aztán jött a mai legnehezebb rész: 208 méterről kellett 688-ra felkapaszkodni 9 kilométer alatt. A túloldalon ereszkedés kb. ugyan ilyen arányban. Végig erdőn át, nagyon szép helyeken, hol aszfaltos, hol kavicsos úton (5/11-15). Dudu nem is úszta meg defekt nélkül, de lementettem a hegyről. Szállást ROLLAG mellett, magánterületen találtunk (5/16-19). Már lobogott a tűz a bogrács alatt, amikor a megérkező gazda közölte, hogy a hőségre való tekintettel tűzgyújtási tilalom van. Norvégiában! Érted, Margit? A tüzet gázfőzőre cseréltük, azon is remek lett a pásztortarhonya. Hozzá bor dukált, meg magyarkodás. Kinek-kinek vérmérséklete szerint. Akik tekertek, azoknak ma 90 km jutott.

Július 22. kedd (5/20)
Éjszaka a sátor közbenső részét rengeteg szúnyog lepte el, alvás itt nemigen volt. Gyors reggeli után kezdődhetett a „Király szakasz”, ahogy az előzetes szint nézések után neveztük a mai etapot. Vidáman eredtünk a Vivaro nyomába, amit ma Szacó vezetett. VEGGLI-ig szép tájon, dimbes-dombos úton tekertünk, autóval nem nagyon találkoztunk (6/1-10). VEGGLI előtt sziklák közt remekül kialakított, hegyi patak táplálta kis fürdőhely, jól esett a melegben (6/11-18). Ekkor még csak 288 méter magasan voltunk. Rövid felkészülés után (6/19-20) a következő 15 km alatt 1038 méterre tekertünk fel, döngölt kavicsos, tekerhető szerpentinen (7/1-6). Embert próbáló szakasz volt, és a magasságot megfejeltünk még vagy 100 méterrel gyalog, a csúcsig. A látvány lenyűgöző volt (7/7-12)! A túloldali ereszkedés közben igen csak húzni kellett a féket. Aztán jött a kistesó – kb. 700 méteres magassággal – meg egy-két csepp eső. Nagyon szép tájak, autó továbbra is alig (7/13-19). A szállásunkig (Blefjell Camping) ereszkedés, volt akinek 65 km/órával. Nekem családom van, én csak 53.7-ig mertem engedni (7/20). A mai utolsó 44 km lakott terület nélküli szakasz volt. A kemping hegyekkel körülvett csodaszép és tiszta tó partján, hetünknek igazán jutányos – 260 NOK – áron (8/1-5). A mai 82 km össztávú napot szalonna ás kolbász sütéssel zártuk, feléltük az otthonról hozott sör és kenyér készletet.

Július 23. szerda (8/6)
Lacika születésnapja alkalmából pálinkás jó reggelt, Dudunak csak gyűszűvel, ma ő vezet. A tegnapi nap után ma jöhet az ereszkedés. Az első 40 km – NOTODDEN-ig – folyamatos lejtő, nagyon szép és jó minőségű utakon, puzzle képekre kívánkozó látványokkal. Fjord jobbról , tengerszem balról, duzzasztómű szemből, vízesés lentről, stb (8/7-17). NOTODDEN-ben megejtettük az első itteni vásárlást Fél kiló kenyeret találtunk 9 koronáért, igaz, volt 30-ért is. Fél liter 4,7° sör 25-35 NOK között. Az idő egyre melegebb lett, ezért aztán fürdés következett a helyi fjordban kialakított strandon (8/18-20). Kora délután célba vettük a mai eredeti végállomást, GVARV-ot. Lejtős-emelkedős szakaszok váltották egymást, az emelkedők egyre inkább nem estek jól senkinek. Gvarv előtt kb. 5 km-rel, AKKERHAUGEN-nél tábla jelezte a Norsjö Kempinget. Nézzük meg! Hatalmas, nagyon szép területen, fjord partján remek hely (9/1-10). Még 350 koronáért is. Időben érkezvén, a bográcsban főtt chilis bab után végre a tarokk pakli is előkerült. Ez jelentette a koronát a mai 72 km-re.

Július 24. csütörtök (9/11)
Kassa reggel beült a Vivaroba, majd kiadta a napi parancsot: Irány LARVIK! Döglesztően hosszú emelkedők és reményt adó lejtők között hagytuk el a hegyvidéket. A táj szépségével próbált lelket önteni belénk. Még egy kis patak parti fürdőhellyel is kedveskedett nekünk a természet (9/12-14). SKIEN-ben ebéd, vásárlás. Találtunk sört 7 koronáért! Igaz,csak 3,3 dl és 2,7°. A semminél jobb. A közös kasszából kiutaltunk fejenként hármat. PORSGRUNN és LANGANGEN között végre lejtő, le a tengerszint közelébe (9/15-20). Mi kerékpárosok egy csak bicikliseknek megnyitott úton értünk be LARVIK-ba, de hamarosan találkoztunk Kassával és Szacóval, aki idő közben beült előbbi mellé. LARVIK-ban próbáltunk várost nézni, de csak egy kihalt, kicsi belvárost találtunk. A kikötőben azért nagyobb volt az élet (10/1-6). A kézilabdás Larvik Aréna-t is érintve elgurultunk még a tengerparti kempingig (400 NOK hetünknek), ahol mindenki ment a dolgára. Dudu spagettit főzött, egyesek bejelentkeztek haza, mások csobbantak a tengerben. Nagyon szép, sziklás partszakaszra bukkantam, kilátással a nyílt tengerre, benyúló ugródeszkával. 5-6 méter szabadesés. Jól esett kiugrálni a mai 88 km-t. (10/7-10)

Július 25. péntek (10/11)
Reggeli után – bátorságpróbaként – mindenkinek ugrania kellett a sziklákra épített ugródeszkáról. Dudu ragaszkodott a fotós szerepéhez, a többieknek – kisebb-nagyobb hezitálás után – sikerült. Még úgy is, hogy közben hatalmas medúzák is előkerültek (10/12-17). A Vivarora ma is a tegnapi Szacó-Kassa páros jelentkezett. Kellett a két sofőr, visszamenni a másik autóért OSLO-ba. A többieknek irány HORTEN, onnan átkompozunk MOSS-ba, ahol a találka van az autókkal. SANDEFJORD előtt Gino térde bekéredzkedett a kocsiba, maradtunk négyen. Átkerekeztünk egy végre igazi élettel teli Oslo-fjord menti kikötővároson, TONSBERG-en. A tikkasztó meleg miatt lassan haladtunk, de két fürdőzés a hatalmas fjordban frissített minket (10/18-20). Belefért egy be nem tervezett szétválás is, de néhány kilométer múlva a Dudu-Lacika és Kopasz-Tütye párosok újra négyest alkottak. A HORTEN-ig hátralevő 20 km szinte végig lejtett, ami nagyon kedvünkre való volt, de így is délután fél öt lett, mire a komphoz értünk (11/1-2). A 40 perces komp út után a MOSS-i találkozóval a kerékpáros program véget ért. Ma 74 km-t tettünk az össztávba. A drótszamarakat berámoltuk a kocsiba, a helyi Remában költöttünk még néhány koronát erre-arra, majd – a megbeszéltek szerint – Svédországban kerestünk útközbeni szállást. Ezt STRÖMSTAD közelében, a Laguna Kempingben találtuk meg, elfoglalva az egyetlen szabad sátorhelyet. A csodaszép környezetben vízi ugráló hegy, ugródeszka, stb., minden volt, ami tökéletes kikapcsolódást adott a magunk fajta felnőtt gyerekeknek. A tengerben élő kagyló is rengeteg volt, főztünk belőlük egy adagot. Ízre nem volt rossz, de a homokot nem sikerült kimosnunk belőle (11/3-5).

Július 26-27. szombat-vasárnap
Strömstad – Göteborg – Malmő útvonalon az Öresund hídon átkelve útba ejtettük Koppenhágát. A híd nagy élmény volt, kb. 7-8 km hosszú, majd egy 4 km hosszú tenger alatti alagúton át értünk dán földre (11/6-9). Koppenhága igazi nyüzsgő város, amit kellett, megnéztünk. Tivoli, Andersen és a Kis Hableány szobra, stb (11/10-20). Este fél 11 magasságában a 40 perces Rodby – Puttgarten kompnak köszönhetően máris Németországban voltunk. Innen váltott vezetéssel, Berlin – Prága – Pozsony érintésével vasárnap kora délután értünk haza. Remek túra volt, mindannyian nyertünk vele! (12/1-5)


Comments are closed.