Nap, Hold, Csillagok
Mily csodás nap volt, hogy megismertelek!
Már akkor rettegtem, hogy elveszítelek.
Hetek múlva aztán kézen fogtalak,
boldog voltam akkor, nagyon óvtalak.
Szemedbe, ha néztem, tisztán csillogott,
én voltam a Hold, és te a Csillagok.
Neked ragyogtam, s te ragyogtál nekem,
mégis siratóvá válik az énekem.
Mondd, mit ér a Hold Csillagok nélkül?
Sápatag lesz, s fényét elveszíti végül.
Így lettem én is fényét vesztett Hold.
Különböztem tőled, bűnöm csak ez volt.
A Csillagok eltűntek, magányos a Hold.
Pedig néhány napra újra boldog volt.
Most sóvárogva néz a Csillagok után:
Látja-e még őket élete útján?