Valaha én is …
Valaha én is szebb napokat éltem,
Esténként meleg szobába léptem.
Boldog voltam, örültem mindennek,
Jobb dolgom volt, mint istennek.
Aztán egy szép napon valaki meglógott szívemmel,
És én egyedül maradtam a nevemmel.
Olyan lettem, mint a korlátozott vak,
Ki csak azt látja, amit nem kap.
Nem kerestem többé a szépet,
Nem érdekeltek többé a képek.
Eltemettem örökre egy arcot,
És tudom: végleg feladtam a harcot.
Most itt állok előtted feketében,
Egy igénytelen csavargó jelmezében.
Szemem könyörög, kezem fogná kezed,
De félek, nagyon félek, hogy nem engeded.
(R.H. nyomán)